Chapter 10

Chapter 10

Hali. Itt a rész, amivel nagyon nagyon késtem :( és tényleg, őszintén sajnálom, azt hittem, hogy nyáron majd lesz időm írni, de épp ellenkezőleg sikerült. Sok dolgom is volt, és ihletem se nagyon jött. Ez a rész sincs annyi oldal amennyivel szoktam jönni, de most csak ennyivel tudok elő rukkolni. Nekem tetszik a rész, remélem nektek is :3 

Jó olvasást ×× 

Almost

Alig hallottam, vagy csak alig akartam elhinni amit Finn mondott. Remélni mertem, hogy csak részegség szólt belőle. Amint kijózanodik, lesz hozzá egy két szavam. Már az SMS-e után meg kellet volna vele beszélnem. De nem tettem mert reménykedtem benne, hogy elfelejtődik. Hiszen azt kérte tőlem, hogy ne mondjam el Jacknek, mégis mitől fél?

- Nem, inkább haza megyek egyedül – válaszolom nyersen, de udvariasan, mert a többiek nem tudják mit kért az előbb Finn.

Nem válaszol, de a keze még mindig a derekamon pihenteti. Így hát fel állok és elköszönök a többiektől. Kissé szomorúan de elfogadták a hírt, főleg mert azt mondtam, hogy taxival megyek. Majd még hozzátettem, hogy holnap ugyanabban az időpontban találkozunk, egy másik helyszínen amit elküldök SMS-ben.

Végre kikerültem a fülledt, nyomasztó levegőből. Már nagyon untam Finn kezét a derekamon. Fogalmam sincs mi ezzel a szándéka, de ezzel nem megy semmire, csak egyre kíváncsibbá tesz, ami már bosszantó.

Kilépve a pizzázó udvarából, szmogos levegő csapott meg. London illata, amelyet mélyen beszívok.

Szerettem ezt az éjszakai levegőt, az eső előtti szagot.

Mivel a hely nincs olyan messze a lakásomtól, igazából csak pár utcányira van, úgy döntöttem gyalog indulok útnak. Így nem kell taxira pénzt költenem, és spórolok. A film előzetesének az elkészítése elég sok anyagiakat megkövetel. A nyíl puskák és az öltözékek kölcsönzése sem éppen egy olcsó dolog. Szerencsémre Effie kisegít e téren, mert anyáéktól nem kérhetek többet. Nem arról van szó, hogy nem adnának, bizton vagyok benne, hogy nagy örömmel segítenének, de már így is sokat költöttem a tűz utáni felújításokra.

Elindultam a sötét, nyirkos utcán, ahol látszólag nem volt egy lélek sem. Nem is találkoztam egyetlen emberrel se, amíg abba az utcába értem, aminek a végében volt elhelyezve a házam.

De előtte volt néhány részegnek tűnő srác, az egyik épület lépcsőjén. Megpróbáltam alaposan megfigyelni őket, hátha még nem vettek észre, és át tudok surranni a szem közti járdára. De már túl késő volt, és feltűnő lett volna ha átsétálok, így kénytelen voltam előttük elmenni.

Mikor melléjük értem, már rég abbahagyták a beszélgetést, és felém szentelték minden figyelmüket.

Három srácot számoltam meg, de igyekeztem nem feléjük nézni. Gyors léptekkel haladtam, és reméltem hagynak elmenni. Rosszul hittem.

- Szia cica, mit keresel erre fele gazdátlanul? - hallatszott az egyik fiú.

Nem néztem oda, tehát nem tudtam melyikük nyitotta ki feleslegesen a száját. Nem válaszoltam, hanem tovább siettem.

Sajnos ennyivel nem úsztam meg. Nagy nehezen fel álltak ülő helyzetükből és felém vették az irányt bukdácsolva. Tisztán látszott rajtuk a részegség jelei.

Gyorsítottam a tempón, hogy ne kerüljenek elém. Sajnálatos módon kudarcot kellet vallanom, mert az alkohol amit én ittam, most üt ki rajtam. Már nem én vagyok ura a lábaim mozgásának, és így azonnal hasra esem.

- Gyere cica, majd én segítek föl állni – hallatszott ugyanaz a hang. Utolértek. Valamelyikük karon fogott és fel akart segíteni. De én visszarántottam a kezem, ami által az ő stabilitása már nem volt egészen stabil, és így mellém esett.

- Agh! Hülye pics*, csak segíteni akartam – törli le az orrából előtörő vért. Mivel olyan szerencsétlenül esett, hogy eltörte az orrát.

Amíg ő és a többiek a betört, vérző orrával foglalkoztak, én feltápászkodtam, de még mielőtt útnak eredtem volna, egy másik elkapott és hátra fogta az egyik karomat, amíg a második a másik karomat ejtette fogságba.

Addig a betört orrú egyén is felállt, és véres kezével megmarkolta az államat ezzel kényszerített, hogy szemébe nézzek.

- Most játszani fogunk egy picit, cica – nevetett gúnyosan.

Hiába volt minden erőlködésem, ketten túl erősek voltak, még részegen is.

Már minden létező dolgot elképzeltem, mi vár rám. Behunytam a szemem, és összeszorított fogakkal vártam az ítéletemet. Közben egy könnycsepp hagyta el a szememet.

Ekkor egy csattanásra lettem figyelmes, majd a bal karom kiszabadult. Azonnal kinyitottam a szemem, de nem volt időm a megmentőmet figyelni, hanem azonnal cselekedtem és a másik karom fogságba tartója felé fordultam és ott rúgtam meg ahol a gyenge pontja van minden férfinak.

Ennek hatására ő összegörnyedt a földön és jajgatott.

Hátra fordultam, hogy megnézzem végre mi történt. Finn épp a törött orrút verte, amíg a földre nem került. Meglepettségemben azt se tudtam mit csináljak. Hogy kerül ő ide?

Nem sok időm volt ezen gondolkozni, mert mikor a harmadikat küldte földre, hamar kézen ragadott és sietve húzott a lakásom irányába.

Oda érve, gyorsan kinyitottam az ajtót, mielőtt az összevert fickók meglátják hol lakom.

Besiettünk a házba, egyenesen a nappaliba.

- Mit keresel te itt? - kérdeztem azonnal.

Ő valószínűleg nem értette miért rohanom le ezek után. De mi mást tennék? Meg köszönni, hogy utánam lopakodott mikor kifejezetten meg kértem ne tegye?

- Megmentettelek – hangja rekedtes volt, látszott rajta, hogy végképp nem érti a helyzetet.

- Azt kértem ne gyere utánam

- És akkor, hogy keveredtél volna ki? - emelte meg a hangját egy egész kicsi fokkal.

- Sehogy!

Sóhajtottam egyet. Természetesen igaza van. Nem kerültem volna ki abból a helyzetből, és végül is neki köszönhetem, hogy most nem váltam a részeg emberek áldozatává.

Finn nem szólt semmit. Pár percig egymással szemben álltunk. Én szólaltam meg először, mikor is egy fekete csík folyt le a homlokától az arccsontján egész az álláig.

- Uramisten! Te vérzel! - kiáltottam fel.

Meglepettség ült ki az arcára. Nem vehette észre a vért. Csodálkozva az arcához nyúlt és a kezével elkente a lecsorgott vért.

Hamar karon ragadtam és bevonszoltam a konyhába, majd leültettem egy kényelmes székbe. Addig én a gyógyszeres fiókban kutattam kötszerért.

Miután megtaláltam, egy vattára öntöttem egy kis kék szeszt, majd a sebhelyre helyeztem és tisztogatni kezdtem. Finn felszisszent ahogy hozzáérintettem.

- Bocsi.

- Semmi baj – suttogta.

Míg én bekötöztem a homlokán lévő sebet, addig ő csendben tűrte.

- Készen is vagyunk – mosolyogtam halványan.

Finn is megpróbált egy mosolyt, de inkább abbahagyta.

- Miért jöttél utánam? Részegen? - kérdeztem, immár kellemesebb hangsúllyal.

Finn sóhajt.

- Mert bocsánatot akartam kérni a viselkedésemért.

Most én sóhajtok.

- Megbocsájtok.

Egy őszinte mosolyt mutatott felém, és továbbra is nézett. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam, és a mosolygás is alább hagyott. Egymást néztük, talán hosszú percekig, de egyikünk se lépett. Nem tudom mit akarok, és amíg nem döntöm el, addig nem történhet semmi. Szerintem ezzel ő is így van. Majd Finn nagyon lassan kezdte megszüntetni köztünk a levegőt. Már majdnem rávett engem is, de végül sikerült ellenállnom, és óvatosan visszahúzódtam.

Erre ő maga elé nézett innentől. Nem akartam megbántani, de ez így nem mehet, ha még azt se tudjuk hol tartunk.

- Meg kell várnunk amíg a sebed begyógyul, hogy ismét kamera képes legyél – mosolyogtam újra.

Finn továbbra se nézet rám. Egy apró mosoly játszott a szája szélén, de hamar el is tűnt.

- Mennem kéne – szólalt meg suttogva. Még mindig maga elé meredve.

Csend következett. Talán azt várta, hogy javaslom, maradjon itt. De ezt nem tehetem. Ma biztosan nem.

Mikor látta, hogy nem szólok semmit, felállt majd végre rám nézett.

- Holnapután találkozunk – szólt.

Aprót bólintottam, majd felálltam ki kísérni őt. Az ajtónál visszafordult, de meg se szólalt, és én sem. Az újabb kínos csend után, átkarolt és magához húzott. Pont erre volt szükségem. Egy ölelésre, ami megnyugtat. A könnyeimmel küszködtem, mikor eltolt magától, hogy induljon. Maradásra akartam volna bírni, de nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet, vagy, hogy maradna e.

Egy szó nem jött ki belőlem. Végignéztem ahogy szomorúan, lehajtott fejjel, elindul haza.  

Bejelentkezés

Üdv, idegenek :) Először is azzal kezdeném, hogy nagyon nagyon sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem. És főleg azt, hogy most se résszel jöttem. :( Szomorú tudom, de szerettem volna ha tudjátok, hogy nem haltam meg, a blog se halt ki, csak egyszerűen ebben a nagy melegben nincs ihletem, hogy folytassam a részt. De! Ha mégis befejezném az aktuális részt, abban biztosak lehettek, hogy azon nyomban felrakom, habozás nélkül. A fele ugyan megvan a résznek, de csak nem tehetem fel annyiban az oldalra. Az úgy nem lenne élvezhető, mert pont ott van abbahagyva, ahol nem kéne :S
Szóval csak ennyit szerettem volna mondani. Még létezem, és nem is hagyom abba az írást, csak várnom kell a megfelelő időre amíg visszajön a kedvem és ihletem.
Remélem megértitek és nem haragudtok :( Köszönöm. Legyen továbbra is szép nyaratok ×× Henny.

Chapter 09

Chapter 09

Hali. Ezer bocsánat, hogy csak most hozom a részt, de elfoglalt voltam az elmúlt időben. A következő héten is az leszek, de remélem tudtok várni :) Elkezdem írni a következő részt még ma, hátha készen leszek a hétvégére vele és olvashatjátok is :D Nem tudok többet mondani, úgyhogy legyen szép napotok, írjatok kommentet. 

Jó olvasást ××

The arrow shooters

A következő nap elmeséltem Effinek a hírt, hogy milyen szereplőnek találtam megfelelő színészt.

Először nem volt lelkes a hírtől de később megbékélt

- Ezt ugye nem mondod komolyan? - emelte fel a hangját miután szóba hoztam Sam-et.

- Dehogynem, nagyon is komoly vagyok – próbálom nem elmosolyodni, hogy ne lássa szórakozásomat. Ugyanis nagyon mókásnak találtam azt, hogy barátnőm fel van háborodva. Nem sokszor van alkalmam ilyet tapasztalni. Tulajdonképp nem is értem miért nem fogadja el egyből a hírt. Mostanában sokat mesél arról, hogy szeretne belekezdeni egy kapcsolatba. Én most tálcán nyújtom a lehetőséget, ő pedig kiabál velem. Talán valami baj van az alannyal?

Effie dühösen mered rám és nehezen veszi a levegőt. Szándékosan csinálja, azt hiszi ezzel elér nálam valami változást. Mikor észreveszi hogy hatástalan, kezd lenyugodni.

- Mit mondott pontosan? - kérdezi, és most már nem tudom vissza fojtani a mosolygást.

- Azt amit már az előbb is elmondtam – mordulok fel, hiszen már kétszer hallotta a történetet. Mégis újból belekezdek mert továbbra is határozottan néz felém.

Majd mikor újra elmeséltem neki az egészet, ujjongani és sikoltozni kezdett. Nagyon hálás volt amiért Sam-et kértem fel erre a szerepre. Szinte tudtam, hogy elfogadja őt.

Délután úgy döntöttünk, hogy értesítjük a színészeinket, jelenjenek meg a kijelölt helyen. Felhívtuk Sam-et és Jacket. Mindannyian alig várták már, hogy a felvétel melyben ők is szerepelnek, kezdetét vegye.

Igazából én is vártam volna, ha nem kéne aggódnom a Finnel való találkozás miatt. Hiszen mégis csak megcsókolt? Nem tudom mi volt a szándéka, és azt sem tudom biztosan nekem mi volt a szándékom mikor engedtem neki.

Igaz, hogy az sms-ében az állt, hogy ne mondjak semmit Jacknek, ezt be is tartom, de másnak se beszéltem erről. Még Effienek se.

Úgy döntöttem, hogy tudomást se veszek a történtekről, mintha semmi sem történt volna. Nem jelentett semmit. Ugye neki nem?

Negyed kettőkor elindultunk barátnőmmel a közelebbi park felé. Ez volt a megbeszélt hely. Fél kettőre oda is értünk, amikor már mindenki ott várt.

- Sziasztok – köszöntöttük egymást. Én próbáltam nem Finnre nézni, aki viszont határozottan engem kémlelt. Úgy fürkészett, mintha időzített bomba lennék.

Ha most ettől tart, akkor nem kellet volna megcsókolnia. Nem értem őt.

- Kezdetét veheti a forgatás? - ujjongott Effie.

Mindenki egyet értett vele, így hát bele is vágtunk. Effie és én hoztuk a cégtől kapott kamerát, de még mielőtt kamera elé álltunk volna, a rövid szöveget gyakoroltuk.

Miután már mindenki tisztában volt vele mi a dolga, Sam a kamera mögé sietett és mi épp felvenni készültünk azt a jelenetet amikor az ikreket ismertetjük, bemutatjuk.

Még mielőtt belevágtunk volna, barátnőm egy ötlettel állt elő.

- Álljunk előbb mindannyian a kamera elé, és mondjuk be a jelenet címét – vigyorgott.

Ezt remek ötletnek tartotta mindenki, még én is egészen addig míg Finn a hátam mögé nem került.

- Szia, hogy vagy? - súgta a fülembe.

Gyorsan ránéztem a többiekre mellettem, hogy hallották e az előbbi jelenetet. Szerencsére mindenki el volt foglalva Sam szerencsétlenségén, miszerint nem tudja beállítani a kamerát visszaszámlálóra. Majd Jack odarohant segíteni neki.

Nem válaszoltam Finn-nek, csak figyeltem a többieket. Közben azt mondogattam magamnak „nem történt semmi, Finn nem mondott semmit”. Elég gyerekesnek tartottam magam abban a pillanatban, de úgy éreztem segít.

Jack és Sam végre megoldották a problémát, majd vissza szaladtak közénk. Egy szép nagy csoportot alkottunk. Párokban álltunk, vagyis Effie Sam-el, én Finnel, és Jack maradt középen.

Majd mikor a piros fény megállt a pislogásból és átváltott zöldé, mindenki egyszerre kiáltotta:

- Csapó egy, jelenet: Az ikrek bevonulnak – a címet nem én, hanem Jack találta ki, ami mindenkinek tetszett.

Majd mikor szétoszlottunk, kezdetét vette a jelenet.

Lágy szellő suhant át a fák között, mikor Sophie meglátott két árnyat a fák mögül. Rögtön előkapta fegyverét és az árnyak felé fordította. Ébernek kell maradnia, ha nem akar meghalni. Veszélyes az erdő éjszaka. Nem tudhatja ki lakozik ezen a helyen. Állatok, vagy talán valami más is? Veszélyesebb? Sophienak sok ellenséggel kellet szembenéznie, ezért egyre bátrabb és erősebb lett.

Hirtelen egy ág roppanására lett figyelmes. Ugyancsak az árnyak felől jött. Talán egy farkas amely most indult vadászni? Vagy csak egy őz amely menekül valami elől?

Sophie elindult a fák felé, a kardját még mindig maga elé tartotta. Néha hátrapillantott, nehogy onnan támadjon a fenevad.

Lassan lépkedett, figyelt minden mozdulatára. Az ágakat melyek a földön hevertek, kikerülte, nehogy zajt csapjanak és elárulják közeledtét. Már csak két lépésnyire van az árnytól, de Sophie megáll. Mély levegőt vesz, és kifújja. Majd hirtelen hatalmasat ugrik és ott terem a fák mögött. Onnan pedig egy ijedt őz ugrik elő és menekülőre fogja. A lány pedig csak az őz után néz míg eltűnik a szeme elől.

- A francba – suttogja. Ez azt jelzi, hogy megint elszalasztott egy vacsora lehetőséget. Az őz pedig már messze jár, nem érdemes utána erednie. Így hát Sophie megfordul azzal a szándékkal, hogy a menedékhelyére mehessen, ám mikor teljesen megfordul, a háta mögül két alak jelenik meg.

Nem látszanak jól a sötétben, de tisztán kivehető hogy egyformák. Tetőtől talpig ugyan azok. A ruhájuk sem különbözik. Mind a kettőnél csak egy ily puska volt, tehát nem vadászok. Vagyis nem rá vadásznak. Sophie látva ezt megkönnyebbült majd megint megfordult, hogy tovább mehessen.

- Álljon meg – utasította az egyik. Nem látta melyikük volt az, de inkább megállt, minthogy az életét kockáztassa. Hiszen mégse ismerte őket, nem tudta mire voltak képesek.

Sophie lassan feléjük fordult és kérdően nézett rájuk.

- Ki vagy te, és mit keresel ilyenkor erre fele? - szólt a jobb oldali iker.

- Vadásztam – hangzott a lány szájából az egyszerű válasz.

- A mi területünkön? - a másik iker ingerültebb volt.

Majd testvére megálljt parancsolt a kezével és ő engedett. Látszott ki az idősebb, még ebben a gyenge fényben is.

- Attól tartok ez esetben velünk kell jönnöd – szólt ismét a jobb oldali.

- Attól tartok ez nem lehetséges – Sophie kezdte elveszíteni türelmét, de próbálta leplezni.

Mély levegőket vett, és lassan fújta ki.

- Miért? - köpte a másik.

Ismét mély levegő, majd kifújja.

- Mert úgy tűnik ellenséges területre léptem, úgyhogy inkább vissza mennék a sajátomra.

Az ikrek észrevétlenül egyre közelebb léptek Sophiehoz. Már majdnem karnyújtásnyira voltak, mikor Sophie hátralépett.

Az idősebbik iker meg is állt, de mire észrevette testvérét, aki tovább közeledett a lány felé, már tul késő volt. Sophie is egyre hátrébb lépett, és mikor megfordult volna, hogy futásnak eredhessen, a fiatalabbik iker lábon lőtte. Sophie azonnal a földre esett.

Mikor véget ért a jelenet, már igazából is beesteledett. A jelenet sötétben játszódik, de ha sötétben vettük volna fel, akkor semmi sem látszódott volna, ezért majd Finn effektekkel fogja megoldani. Ez is Jack ötlete volt.

Gyorsan összeszedtük a felszerelést, a kölcsönzött ily puskákat Jacknél tartjuk, ezért azokra ő felelős. Majd mindannyian indulásra készen voltunk, mikor Finn egy ötlettel rukkolt elő.

- Nem ünnepeljük meg, hogy felvettük az első jelenetet? - kérdezte.

- Dehogynem, ez jó ötlet, menjünk valahova – értett egyet barátnőm.

Most már belátom, hibáztam mikor nem mondtam el neki a Finnes ügyet. Hiszen ha most tudná, biztos nem kontrázott volna a felvetésre.

- Ismerek egy jó pizzázót a közelben – mondta Sam.

- Indulás – harsogja Jack.

Én viszont azon gondolkozom, hogyan húzzam magam ebből ki.

- Srácok, én inkább nem mennék, mert fáradt vagyok, de nektek jó szórakozást – szóltam feléjük. Mindenki azonnal felém fordult, de csak barátnőm kezdett el beszélni.

- Ne már Raine! Ez a te filmed, és muszáj velünk ünnepelj. Kérlek.

Rá néztem de nekem már sikerült kifejlesztenem tudásom annyira, hogy ellent tudjak állni a kutya szemeire. Ezt ő is tudta így a többiek felé fordult.

- Segítsetek srácok mert egyedül nem megyek semmire.

Mindenki kérlelni kezdett, de mikor látták, hogy ezzel se mennek semmire, hirtelen Jack és Finn hátulról felemelt, és így mentünk a pizzázó felé.

Akaratlanul is nevettem, mert mégse akartam, hogy megtudják, miért is nem akartam menni. Szó se volt fáradságról. Csak Finn miatt kerültem volna a bulit bár volt kedvem menni.

Ekkor jöttem rá, mekkora idióta vagyok. Hova lett az a Raine aki eddig voltam? Hagynám, hogy egy fiú miatt, aki nincs tisztában azzal mit művel, elrontsa a szórakozásomat? Dehogy. Irány a szórakozás hullámvasútja.

A pizzázóban is kifogtam azt az ülésrendet, hogy Finn és Jack közé szorultam. Szemben pedig Sam és Effie.

Mindenki jól érezte magát, a fiúk vicceket meséltek, míg mi halálra nevettük magunkat.

Rendeltünk pizzát, és sört. A második pohár sör után úgy éreztem nem kéne többet igyak. De a többiek ezt se engedték. Addig erőltettek még megittam négy pohár sört. A többiek többet ittak, de nekem már ez is túl sok volt. A fejembe szállt, és szerintem Finn sem volt józan már.

A kezét a derekamra helyezte és le sem vette onnan egész éjjel. Már kezdett nagyon zavarni.

De véglegesen akkor telt be a pohár mikor azt súgta a fülembe:

- Nem lépünk le ketten?

Chapter 08

Chapter 08

Hali. Bejelenthetem, hogy még ma elkészültem a fejezettel. Remélem tetszeni fog, mert én személy szerint szeretem ezt a részt. Rengeteg ötletem volt a mostani résszel kapcsolatosan, de mikor leültem írni, egyik se tűnt már olyan jónak. Így aztán máshogy kezdtem írni és ez jött ki belőle ×× Jobb ez így szerintem. Köszönöm az eddigi feliratkozót, a kommentelőket, és a türelmeteket. :**

Jó olvasást ××

First Kiss

Reggel Finn szobájában ébredek, de mikor megfordulok nem találom őt. Hány óra lehet?

Hamar feltornázom magam az ágyból és elindulok a többiek keresésére. Mikor kinyitom az ajtót, a folyosóra érek, de nincs ott senki. Lesétálok a lépcsőn, amilyen halkan csak tudok, remélve, hogy nem költök fel senkit. A szüleik valószínűleg már javában alszanak, miután hazajöttek a bálról.

A nappaliban sincs senki, így elindulok a konyha felé. Már épp beléptem volna de előttem termett Finn.

- Jó reggelt, Raine – üdvözölt suttogva. Hangja nem illett hozzá. Rekedtes volt, és fura. Nem ismerem őt rég óta, de ezt így is meg tudom állapítani, hogy valami nincs rendben.

- Jó reggelt. Mi a baj? - ráncolom a homlokom.

Ő csak megvakarja a nyakát, és szintén homlokát ráncolja.

- Nem szívesen mondom ezt, de el kell menned, mielőtt anyáék felébrednek – nyögi ki végül.

Azt hittem félre hallok. Ennyire titkos akció volt, az, hogy itt aludjak? Velem van a baj? Annyi kérdés összegyült bennem, mindez egy mondat miatt. Lehet csak poénnak szánta.

- Mi? Most viccelsz?

Kifújja az eddig bent tartott levegőjét, de továbbra is nehezen lélegzik. Zavarja őt, hogy el kell küldjön. Akkor miért hívtak ide?

- Nem, sajnálom. Majd később mindent elmagyarázunk.

Épp tovább akartam őt faggatni, de egy női hang szólalt meg a hátunk mögül. Nem vett észre engem, ezért Finn gyorsan cselekedett, hogy ez ne is történjen meg.

Behúzott maga mögé és a konyhából nyíló éléskamrába terelt. Hideg volt bent, és sötét, Finn mégis rám csukta az ajtót.

- Maradj kérlek itt, és légy csendben – kérlelt.

Hangja ijedt volt, ami miatt én is megijedtem. Muszáj volt hallgatnom rá, már csak azért is, mert nem tudom pontosan mi folyik itt. Úgy döntöttem hallgatózni fogok. Tudom, hogy ez nem szép dolog, de mi mást tehetnék, mikor be vagyok zárva egy idegen helyen?

- Finn! Jó reggelt – hallatszott a női hang.

- Jó reggelt anya.

- Mit csinálsz ilyen korán fent?

- Csak kávéért jöttem.

- Csinálnál nekem is? És behoznád a hálóba?

- Igen anya.

Csend következik, majd lépteket hallok távolodni. Újabb csend, aztán a léptek közelednek felém. Finn a kilincsért nyúl, de el is húzza a kezét, mikor újabb hang hallatszik.

- Finn – ez egy fiatal hang. Emmyé lehet.

Megint csend. Nem hallok semmit. Mi történik?

Hirtelen kinyílik az ajtó és meglátom a kis Emmyt. Aranyos arca van. Épp engem bámul, majd fel testvérére.

- Emmy, ő Raine – mutat felém Finn.

A kislány félénken köszön, én pedig elmosolyodom és vissza köszönök.

- Miért kell a kamrában lennie? - kérdezi Emmy. Erre Finn is elmosolyodik.

- Nem kell, már épp menni készült – magyarázza.

- Átöltözöm – mondom, és már ott is hagytam őket.

Felszaladok a lépcsőn, ügyelve arra, hogy ne csapjak zajt. Berohanok a fürdőszobába ahova Jack kiterítette a ruháimat. Minden megszáradt kivéve a felsőm. Muszáj magamon hagyjam Jack felsőjét.

Megint lemegyek csendben, és a nappaliban ott találom Finnt.

- Elkísérlek az utca végéig – mondja.

- Mi ez az egész?

Sóhajt. Nincs ínnyére neki amit kérdezek. De tudni akarom, tehát felvont szemöldökkel nézek rá.

- Nem tudom most elmondani, de tényleg sajnálom.

- Még mindig segíteni fogtok?

Megtorpan az utca közepén, ezért én is megállok.

- Miért kérdezed ezt?

- Mert nem vagyok benne biztos – felelem,

Lenéz a járdára, és elmosolyodik. Olyan aranyos így.

Újra felnéz rám, és csillog a szeme. Ragyog a felkelő nap fényében. Kezdek megijedni a saját gondolataimtól, ezért gyorsan kiverem a fejemből.

- Persze, hogy segítünk. Nem változott semmi.

- Rendben, akkor majd találkozunk – válaszolok és már el is siettem mellőle.

Féltem, hogy az amit most láttam benne, tovább fog erősödni, és ez nem tenne jót. Nem kellet volna elfogadnom az ajánlatukat miszerint aludjak náluk. Már akkor tudtam, hogy nem lesz jó vége, mégis belementem. És most tudtam meg, miért.

Finn két szép szeméért. Igen. Tényleg szép szemei vannak, és akkor mi van? Akkor sem szabad tetszenie, hiszen csak munkatársak leszünk.

Az, hogy ő most gyakorlatilag kitessékelt a házból, ez volt a biztosított tény, hogy nem szabad úgy gondolnom rá. Tehát jobb, hogy ezt tette.

Az ágyában is hülyeség volt aludni, nem tudom mit hittem. Csak abban a pillanatban elgyengültem, és a vihar miatt megnyugvásra vágytam. Amit csak Finn ölében kaphattam meg.

Már az utca végénél jártam mikor futó lépéseket hallok a hátamtól.

- Raine! Várj – kiabál utánam.

Megfordulok, és már előttem van. Száját számra tapasztja és csókol. Annyira meglepett tette, hogy nem tudtam tenni semmit. Nem értem miért teszi ezt de hagytam magam. Még ha akartam is tenni ellene, elszállt minden erőm, és csak álltam. Talán nem is tartottam magam, ő fogott a karjában.

Mikor abba hagyta, felnéztem rá, és szememmel könyörögtem a folytatásért.

Nem értem mi ütött belé, és belém.

- Nem hagytad, hogy elköszönjek – vigyorogta.

Lenéztem a földre és elvörösödtem. Ezért akart elkísérni az utca végéig?

- Hát akkor szia – mondja még mindig vigyorogva és elenged. Nehezemre esik ezek után megtartani magamat, de muszáj.

- Szia – suttogom. Ő pedig sarkon fordul és elszalad.

Úgy érzem magam mint egy tini diáklány aki most kapta meg első csókját. Lényegében ez is történt. Bár nem nevezném első csóknak, hiszen az ajkaim már nem szüzek – ahogy Effie mondaná. De most kaptam meg az első csókot Finntől.

Tejóég! Miért hagytam? Pedig már épp elhatároztam, hogy nem szabadna hagynom. Milyen lesz újra találkozni vele? Azt se tudom miért kaptam.

Annyi kérdés gyűlik bennem, a fontossági sorrendet se tudom megállapítani. Azt se tudom megmagyarázni miért rossz döntés vele lennem. Csak érzem, hogy nincs rendben. Jack-nek mit mond majd?

Egész úton kérdések sorozatai törték a fejemet. Ha csak egyre is tudnám a választ, már rég úton lennék a barátnőmhöz. Ő tudna segíteni. De amíg nem tudok semmit megmagyarázni, addig nincs miért őt zaklatnom. Ugyanazt kérdezné tőlem, amit én ezerszer megkérdeztem magamtól hazafele.

Nagyon nincs ez rendjén. Táskámban megszólal a telefonom és azonnal kihalászom a kulcsommal együtt. Miközben nyitom az ajtót, elolvasom az üzenetet.

Kérlek ne mondj Jacknek semmit mi történt. Majd beszélünk :* -F

Finntől jött. De ezt sem tudom megmagyarázni, miért akarja titkolni Jack előtt. Bár így könnyebb, mert nem kell megmagyaráznom. Mit is akarnék megmagyarázni? Nem az én hibám volt.
Belépek a házba, de alig vagyok itthon öt perce, máris csengetnek.
- Effie? - nyitom ki az ajtót.
Meglepődtem mikor nem a barátnőmnek nyitottam ajtót.
- Raine. Szia, bejöhetek? - köszön az a srác akivel akkor találkoztunk, mikor négyesben mentünk reggelizni. A nevében nem vagyok biztos ezért megkérdezem.
- Persze. Sam, ugye?
- Igen.
Beengedem, mert kíváncsi vagyok, mi miatt jött, és honnan tudja, hol lakom. A konyhába megyünk.
- Jack mondta, hogy itt laksz – válaszolt a fel nem tett kérdésemre.
- Ó!
- Azt is mondta, hogy mondjam meg, ma nem tudnak segíteni. Ezért küldött engem.
- Ó!
Elmosolyodik reakcióm láttán. A helyében én is ezt tenném. Egyáltalán nem tudok semmit.
- De most az a jelenet jön amikor Tiffany találkozik Kyle-al – gondolkodom.
- Ki az a Kyle és Tiffany? - értetlenkedik Sam.
Ekkor kapok észbe, hogy ő nem olvasta a történetet, és nincs honnan tudja.
- Milyen segítséget mondott Jack? - kérdezem.
- Hogy segítsek forgatni, és színészkedni is lehet, hogy kell.
- Üres Kyle szerepe – vigyorgom.
Ő is elmosolyodik.
- Ez tök jó, de kíváncsi lennék mit is kéne eljátszanom
Hamar kihozom a forgatókönyv másolatot, majd megkeresem a részt, és átnyújtom neki.
Miközben olvassa, felrakok egy adag kávét főni.
- Kérsz kávét?
Sam fel sem emeli a fejét, csak aprót bólogat, és lapoz egyet. Mosolygásra késztet, az, hogy olyan elmélyülten olvassa az irományomat. Talán Jack és Finn is így olvasták? Jó elképzelés. Akaratlanul is elém tárul a kép, ahogy Finn olvassa és nem figyel semmire a külvilágból.
Már vigyorgok mint egy idióta, és a kávé sípolós hangjára leszek figyelmes.
Hamar kiöntök két csészével, rakok bele cukrot, majd átnyújtom az egyiket Samnek.
Még mindig olvassa, és le sem veszi a szemét róla. A jelenet elég hosszúra sikeredett, véleményem szerint. Arról szól, hogy Tiffany, egy lány aki harcol a gonosz ellen, és segíti főhősünket a bajban. De mikor nem Sophi-nak segít, akkor a hozzá rendelt társával együtt kell működnie. Kyle-al viszont az elején nem egyeznek meg, ezért gyakran kerülnek veszélyes helyzetbe.
Amit Sam olvas, ott éppen egy ilyen helyzet alakul ki, és végül megoldják együttműködéssel.
A jelenet végén viszont Kyle-nak meg kell csókolnia Tiffany-t.
Látom Sam arckifejezésén, hogy a vége felé tart. Vörös fejjel kevergetem a kávémat, amiben már minden cukordarab elolvadt.
- Ez... öhm.. nem találok rá szavakat – motyogja. Közben kortyol egyet a kávéból.
- Nem kell eljátszanod, keresek valaki mást ha nem akarod.
- Még szép, hogy akarom. Csak egy apró kérdésem lenne – mosolyog.
Akaratlanul is sóhajtok egyet. Megkönnyebbültem hallva ezt.
- Mégpedig?
- Ki játssza el Tiffanyt?
Felnevet, és én is. Logikus, hogy ezt kérdezi. Ha meg kell csókolnia valakit, színészkedésből, legalább tudja ki lesz az illető.
- Effie, a barátnőm akivel reggeliztünk – magyarázom.
Lehet, hogy tévedek, és rosszul látok, de mintha felcsillant volna a szeme, a lány említésére.
- Elvállalod? - kérdezem.
- Benne vagyok – kacsint.

Nyár

Hali. Ez a bejegyzés arról szól, hogy kellemes nyarat kívánjak nektek. Remélem megvalósulnak az álmaitok a nyárral kapcsolatban.
Én eddig rengeteg mindent terveztem és meg is fogom őket csinálni.
A részeket még nem tudom biztosan, hogy fogom hozni, de kerítek rá lehetőséget. Pont ezért szeretném kérni a türelmeteket, hiszen egy rész megírásához, kellenek ötletek, ihlet, és idő. Az ötleteim megvannak, ihletem nem mindig, és időm sem. Talán ritkábban jönnek a részek, talán sűrűbben. Tudom, tudom, hogy most csalódtatok, de nem tudok mást tenni. Nekem is szükségem van egy kis kikapcsolódásra, és ki is használom.
A következő rész ma vagy holnap kerül fel, annak függvényében, hogy mikor leszek kész vele. Remélem várjátok azért a történet további részeit :)
Puszi nektek és jó nyaralást. Megkérdezhetem mik a terveitek a nyárra? :D Kommentbe leírnátok?

Chapter 07

Chapter 07

Hali. Késés lesz a negyedik nevem. De remélem elnézitek nekem. Tudom, hogy rég nem jöttem részel de most gyorsan megírtam, mivel ágyban fekszem tegnap óta. Így lett egy kis időm megírni. Remélem kapok kommentet, és olvassátok :) Kicsit máshogy alakultak a dolgok mint ahogy azt szerettem volna. Jó olvasást ××

What are you sayin'?

Elakadt a lélegzetem. Nem hiszem el amit hallok. Próbálom leolvasni arcáról a megfejtést de nem sikerül. Továbbra is póker arccal bámul rám. Jackre pillantok aki szintén kifejezéstelen arccal bámul rám. Most akkor mi lesz? Miért hívott ide? Csak, hogy tudassa velem, azt amit nem is akartam hallani soha? Be kell valljam, sokkal rosszabbul érint az, hogy tőle hallom, és nem bárki mástól. Nem akartam beismerni magamnak, egészen idáig. Valamiért megfogott benne egy dolog, és akár mennyire töröm rajta a fejem, nem találom a választ. Feladtam. Valami sokkal jobban vonz benne, mint Jacke-ben. Pedig az elején ugyanolyannak tartottam őket. Külsőleg biztosan olyanok mint két tojás, na de belül?! Noha nem is ismertem őket eléggé, mégis tudom, hogy így van.

Gondolat menetemet Jack hangos nevetése zavarta meg.

- Látnod kéne magad – nyögte ki miután hangyányit lecsillapodott, majd újfent nevetni kezdett.

- Mi? - értetlenkedtem. Rá pillantottam Finnre akitől csak egy farkasvigyort kaptam.

Mi történik itt? Belecsöppentem egy kész átverés showba? Már-már azt vártam, hogy hol bukkan ki egy bokor mögül valaki, azt kiáltva: Megvagy! De nem jött senki.

Reménytelenül álltam előttük, várva valamelyiktől a magyarázatot.

- Azért jöttem, hogy elmondjam, benne leszek a filmedben... vagyis Jack rángatott el – mondta Finn.

- De nem tetszik neked – hangom visszanyerte a gúnnyal teli énjét. Kezdtem visszanyerni önmagam.

- Nem

- Akkor miért játszanád el, azt a szerepet amelyet nem is akarsz?

- Mint mondtam, Jack rángatott el – a szavakat szinte köpte.

Ismét ránézek Jackre, akiről rég eltűntek a mulatság jelei, és komoly kinézetet öltött magára.

- Akkor megszabadítalak a gondoktól és nem kell a hülye filmemben játszanod – hátat fordítottam nekik, és elindultam hazafele.

- Várj, Raine! - állít meg Jack.

Mérgesen fordulok meg, és talán túl gyorsan is. Lehet mégse kellet volna megállnom. Ott hagyhattam volna őket, de már késő. Végig kell hallgatnom mit hoz fel mentségére.

- Jó volt a bemutató? - vigyorogta.

Milyen bemutató? Mire céloz? Ez az egész „nem olyan jó a forgatókönyv” dolog csak egy színjáték volt? Ezt nem hiszem el. Továbbra is válaszra várok.

- Remek színész vagyok – csatlakozik testvéréhez Finn.

- Mármint akkor ez az egész színjáték volt? - szólalok meg végre én is, halvány mosoly kíséretében,

- Nem az egész – döbbent le ismét Finn.

És ismét sikerül levakarnia rólam azt a halvány mosolyt is.

- Nem Jack rángatott el ide – kacsint. Há'l Istennek – gondoltam magamban.

- Most akkor összefoglalnátok?

- Magamtól jöttem, és úgy gondoltuk Jackel, hogy bemutatót tartunk neked. Bebizonyítottuk tehetségünket. Így már lesz esélyünk bekerülni a csodálatos filmedbe – újabb lehengerlő kacsintás.

- Csodálatos? - hangomból süt a büszkeség. Csak nehogy ebből is viccet faragjon. Most már tényleg kíváncsi vagyok az igazi véleményére.

- Igen az. Minden tetszik amit leírtál. Nem változtatnék egy vesszőt se rajta – magyarázza.

Szívem majd kiugrik a helyéről. Egyszer se hallottam még ilyen szépet az írásomról. Bárki kritizálta is, soha nem élte bele magát úgy mint most Finn. Lenyűgözően elmeséli kedvenc részleteit, én pedig áhítattal figyelem. Minden dicsérő szavát magamba szívom, mert valamiért úgy érzem nem fogom minden nap ezt hallani tőle.

- Szóval...felveszel minket? - kérdi Jack a mesélés után.

- Még gondolkodom rajta – kacsintok. Erre az ikerpár hangos nevetésben tör ki. Mire az ég is beleszól, hatalmas villanással és ezt követő hangos dörgéssel.

- Mennünk kéne mielőtt esni kezdene – ahogyan kimondta Jack, már el is eredt. Mintha dézsából öntenék, csurom vizesek lettünk azonnal.

Elkezdtünk rohanni valami fedezék után kutatva. Minden zárva volt a környéken, így csak egy tömbház előtt tudtunk lepihenni, fejünk fölött egy erkély biztosított búvóhelyet az eső elöl.

A telefonom lemerült, Finné beázott, Jack-én pedig taxit próbáltunk hívni. Minden vonal foglalt volt azután pedig az ő iPhone-ja is feladta a szolgálatot és álomra hajtotta a fejét.

- Most hova? - kérdeztem kétségbeesetten. Jack már tudja hogyan hat rám a vihar.

- Messze laksz, mi pedig pár háztömbnyire, irány haza – fordult felénk Jack.

Általánosan nemet mondtam volna, de ilyen kilátástalan helyzetben velük sodródtam. Utánuk futottam a szakadó esőben, míg elértünk egy hatalmas házhoz. Jack kihalászta zsebéből a kulcsot, majd elfordítva a zárban már bent is találtuk magunkat.

- Hozok törölközőt – szól Finn, és már el is tűnt az emeleten.

- Ti itt laktok? - hangomból sugárzott a csodálkozás. 360 fokos fordulatot tettem és ezáltal körbenéztem a hatalmas előszobában, amit inkább előcsarnoknak neveznék.

- Igen, tetszik? - mosolyog.

- Elmegy – kuncogom.

Finn gyors léptekkel jön le a lépcsőn, és mindannyiunknak hozott puha, fehér törölközőt.

- Anyáék nincsenek itthon. Rendezvényre mentek Emmyvel – tudatta velünk.

- Rendezvény? - kérdeztem vissza szinte azonnal.

- Emmy születésnapja alkalmából – jött azonnal a magyarázat Finntől.

- Emmy?

- Kis húgunk – felelték egyszerre.

Kezdtem megint semmit sem érteni. Először is meg kell tudjam, hogy kő gazdagékkal hozott össze a sors, akik rendezvényekre járnak. Majd a szüleik elmentek kis húgukkal, akinek most van a szülinapja, a két fiút pedig magukra hagyták a hatalmas palotában.

- Ti nem ott kéne legyetek?
- Utálom a rendezvényeket -szólalt meg Finn unott hangon.
- Én is – értett vele egyet Jack.
- Ó! Értem.

Nem értettem őket, de nem firtattam tovább. Tulajdonképpen nem is akartam tudni. Valószínűleg unalmas lehetett annyi rendezvényre járni.

De a húguk születésnapjára illet volna menni.

- Megyek átöltözöm és hozok neked is valami tiszta ruhát – mutat a csurom vizes ruháimra Jack.

Nem vitatkoztam vele, hiszen nem szerettem volna megfázni. Finn beterelt a nappaliba ami kétszer olyan nagynak bizonyult mint az előcsarnok.

A falakon absztrakt festmények lógtak, néhol családi képek is voltak. A polcokat régi könyvek és porcelán tárgyak vették uralmuk alá.

A hatalmas ablakokat aranyszínű függöny takarta, ami fokozta az összhangot a szobában.

Finn is elvonult átöltözni míg én gyönyörködtem a lakásban.

A nappalihoz hozzátartozott egy stílusos kandalló is, amely, nyár lévén, nem volt működésben.

Hirtelen egy hatalmas dörgés szakított meg nézelődésemben. Azonnal kisétáltam a nappaliból, hogy minél messzebb legyek az ablaktól. Az előcsarnokban találtam magam, ahonnan elindultam a lépcsőn fel, egyenesen az ikrek után.

Felérve egy folyosót találtam, ahonnan hol jobbra, hol balra nyílt egy rejtélyes ajtó. Egyikből épp Jack lépett ki.

- Gyere, itt átöltözhetsz – mutatott egy ajtóra, és a kezembe nyomott egy ruha hamlazt.

- Remélem jó lesz rád a pólóm, csak ezt találtam, meg a tréning nadrágomat – teszi hozzá.

- Remek, köszönöm – szólalok meg végre én is. Hangom rekedtes az előbb kapott sokktól.

- Be megyek a Jack által ajánlott ajtón, ahol egy, a házhoz illő fürdőszoba fogad. Hamar át is öltözöm, és kilépek a folyosóra.

- Lentről hallom őket, így elindulok az ijesztő nappali felé. Remélem, hogy hamar eláll a vihar és haza mehetek egy taxival. Bár a gondolat nem nyugtatott meg, mint ahogy azt hittem. Hiszen ha haza megyek, akkor egyedül kell megbirkóznom a viharral.

- Jól áll a pólóm rajtad – mond véleményt Jack, amint meglátnak.

Mind a ketten a barna bőr kanapén ücsörögnek, közben valami vígjáték megy a tévében. Ügyet sem vetve megjegyzésére, leültem a kanapé szélére és a tévére koncentráltam. Szerencsére a függönyök be voltak húzva, így a hatalmas ablakokon már nem lehetett kilátni.

- Mit nézünk? - tudakoltam.

- Adam Sendler, kellékfeleség – állapítja meg a mellettem ülő Finn.

Az este további részében filmeket illetve sorozatokat néztünk. Észre sem vettem, hogy el telt az idő.

- Már ilyen késő van? - eszméltem fel, a második Jóbarátok rész után.

Gyorsan kinéztem a függöny mögé, ahol egy villámlással találkoztam. Még mindig nagyban zuhog.

A taxi társaság még mindig foglalt volt, így nem tudtam haza menni.

- Nem mész, itt fogsz aludni – parancsolta Jack.

- Nem akarok zavarni.

- Ne hülyéskedj! Ennyivel tartozom – makacskodott.

Nem volt mit tegyek, el kellet fogadnom az ítéletemet. Jack megmutatta a vendégszobát, ami az emeleten helyezkedett el, pont Finn szobájával szemben.

Későre járt, így mindenki elfoglalta az ágyát, és aludni tértünk. Akármennyire is ki akartam zárni a vihar hangod ordítását kintről, nem ment. Csak forgolódtam a hihetetlenül kényelmes ágyban.

Teljesen feladva, kikászálódtam az ágyból, ránéztem a éjjeli szekrényen elhelyezkedő órára, ami 00:20 -at mutatott. Sóhajtottam, majd felálltam és elindultam egy kis vízért.

Lejöttem a lépcsőn, és a konyha után kutattam. Az előcsarnokból benyitottam először az éléskamrába, majd végre megtaláltam a konyhát is. Az egyik szekrényből egy poharat emeltem ki, amit megtöltöttem vízzel. Inni kezdtem, mikor hirtelen a hátam mögül zajokat hallottam. Gyorsan fordultam, és Finnel találtam szembe magamat.

- A frászt hoztad rám – sziszegtem.

- Mit csinálsz ilyenkor ébren? - kérdezte csodálkozva.

- Ugyanezt kérdezhetném tőled – emeltem meg a szemöldökömet.

Mire egy horkantást kaptam válaszul. Nem adtam fel, makacs voltam.

- Nos?

- Félek a vihartól – ismert be szégyenlősen.

Ha nem ilyen hangon tudatná velem, akkor biztos nem hittem volna neki. De rekedtes hangja, és sápadt arca elárulta az igazat.

- Te jössz – súgta.

- Én is félek – hangom hasonlított az övéhez, talán még halkabb is volt.

- Tényleg? - csodálkozott.

- Igen.

Ezt követően megegyeztünk, hogy visszamegyünk aludni és nem figyelünk a zajokra. Így is történt. Mind a ketten visszamentünk a szobákba. Majd mikor egy hatalmas dörgést hallottam, azonnal kiugrottam az ágyból és a folyosón találtam magam. Szemben Finn.

Halkan kinevettük magunkat.

- Átjössz? - ajánlotta fel, én pedig továbbra is értetlenkedve álltam előtte.

- Ne érts félre, csak míg a vihar tart – érvelt.

Meg győzött, és elindultunk a szobájába. Nem láttam szinte semmit, mert korom sötét volt.

Ezt követően mindketten lefeküdtünk a hatalmas ágyra. Én a fallal szembe, háttal neki. Ő pedig felém fordulva. Lassan átkarolt és jó éjt kívánt. Furcsálltam tettét, de annyiban hagytam. Le sem tagadhatná testvérét – gondoltam magamban. Halvány mosoly kíséretében én is jó éjt kívántam majd pár perc múlva az álmok világa ragadott magával. El is felejtettem, hogy kint hatalmas vihar dúl.

Chapter 06

Chapter 06

Hali. Mint már mondtam az előző "sajnálom" posztban, nem tudtam jönni korábban. A laptopom töltője elromlott, és a laptopom lemerült. A rész pedig csak ezen a gépen volt rajta, így meg kellet várom míg megszerelték. De remélem megérte várni, és tetszeni fog a rész. Véleményeket kaphatok? Köszönöm a türelmeteket. 

Jó olvasást ××

Finn

Mindig azt mondta anyám, hogy az ég, vihar révén üríti ki orrüregeit. Nem éppen a legszebb hasonlat de amikor ma reggel kiléptem a házból, és belélegeztem a ropogós, felfrissült levegőt, nagyon is helyénvalónak éreztem. Már kora reggel talpon voltam. Mikor benéztem a hűtőbe, és csak egy darab száraz sajttal szolgált, azonnal a sarki pékség felé vettem az irányt. Effie húzta a lóbőrt, Jack is még javában aludt. Nem volt szívem felkölteni őket, ezért inkább bevásárolni indultam. Legalább barátnőm segítségére lehetek.

Beérve a pékségbe, megcsapott a frissen sütött kenyér, és hasonló pék áru illata. Összeszaladt a nyál a számban. Kétség kívül ez a kedvenc sütödém.

Kivártam a kicsinyke sort és vettem pár bagelt és pár pék süteményt.

Hazafele megálltam még egy kávézónál és csomagoltattam hármat.

Belépve az ajtón csend fogadott. Kezdtem azt hinni, hogy még mindig ott vannak ahol otthagytam őket. Ránézek az órára ami fél 11- et mutatott. Nem lehet, hogy még mindig alszanak. Végül a konyhában találom őket. Szemükön látszik, hogy nemrég ébredtek meg.

- Jó reggelt – köszöntöttem őket, ők pedig ugyanolyan lelkesen fogadtak. Talán azért mert tudták, hogy nálam van az étel.

Mihelyst leraktam az asztalra a zacskó pékárut, azonnal lerohanták. Mint akik nem kaptak enni ezer éve. Étvágyukat látva, én is megkívántam és csatlakoztam hozzájuk. Pedig fogyókúráznom kellene.

- Ez isteni – szólalt meg Jack két falat között.

- Hoztam kávét is – adtam tudtukra.

- Mikor keltél fel? - kérdezték szinte kórusban. Szinte testvérek is lehetnének. Alvás terén ugyanolyan jók. Akár a zsák meg a foltja.

- Korán – vigyorogtam. Nem tudtam nem kimutatni jókedvemet. Fogalmam sincs mi derített fel ennyire. Talán az, hogy barátnőm hasznára lehetek végre. Effie meg se tud szólalni annyira majszolja a kezében lévő bagelt.

- Már nem tudom hány óra lehetett – magyaráztam tovább, mikor értetlen arccal meredtek rám.

Reggeli és kávé után Jack távozni készült. Telefon számot cseréltünk, hogy ismét forgatni tudjunk.

Jack már az ajtón túl volt, és épp a hívott taxit várta. Barátnőm oldalba vágott, én pedig ilyedtemben felszisszentem. Majd tudatosult bennem, tettének oka, mégse mozdultam.

- Menj már – súgta fülembe, majd tolni kezdett.

Nem volt mit tegyek, erőt vettem magamon és magamtól mentem tovább Jack felé.

- Öhm..Jack? - szóltam rá, aminek következtében, az arra járó kocsikról, nekem szentelte figyelmét.

- Igen?

- Kérdezhetek valamit? - kezdtem bele szégyenlősen. Arcomon látszott a komolyság így csak egy szóban válaszolt. Nem tudta miről van szó.

- Persze.

- A filmemben van két ikerszereplő – tértem azonnal a lényegre. Mivel nemsokára a taxinak itt kell lennie, gyorsan tisztázni akartam. - És arra gondoltam, talán... - még mielőtt befejezhettem volna, meg is érkezett a taxi.

Jack és én a jármű felé néztünk, majd Jack ismét felém nézett és elmosolyodott.

- Elfogadjuk – válaszolt a befejezetlen kérdésemre.

- De a testvéredet még meg se kérdeztem - Nem értettem honnan tudja, testvére válaszát. Hiszen szinte azonnal beleegyezett ikertestvére helyett is.

- Megkérdezem tőle, így jó? - kérdezte majd hamar megszüntette a köztünk levő távolságot. Először nem értettem szándékát, majd mikor arcon puszilt, egy megkönnyebbült sóhaj szaladt ki a számon.

Felemelte fejét és rám nézett, majd elnevette magát.

- Végre – kacsintott. - Szia Effie – köszönt el a küszöbön kémkedő barátnőmtől.

- Ahogy a taxi elhajtott, kezemet arcomhoz emeltem. Olyan forró voltam mint akit egy meleg nyári nap kint felejtettek egy pár órára a tűző napon. A színem is a rákéhoz hasonlíthatott, ez magyarázta Jack örömét.

A hátralevő napot Effievel töltöttem és felvettünk egy következő jelenetet a kamerára. Egyenlőre a gépen tárolom az anyagot, amíg ki nem találom, hogyan kell összevágni. Ez volt a tervem.

Szombat reggel gyorsan összepakoltam az Effienél tárolt holmimat, majd elköszönve tőle, elindultam haza.

A taxi egyenesen a házam előtt állt meg. Az udvaron még ugyan látszanak a korom nyomai, de a ház szebb volt mint újkorában. Ezért szüleimnek kell köszönetet mondjak, hiszen ők fizették az újítást. El sem hiszem, hogy végre haza jöhetek. A saját konyhám, szobám és ágyam. Ez mindennél jobban hiányzott. Mosolyogva léptem be az ajtón, és a nappali felé vettem az irányt, közben a táskámat ledobtam az előszobában. Körbenéztem a házamban, és magamban nyugtáztam, hogy sehol máshol még csak nyoma sincs a tragédiának. Csak az udvar maradt koszosan. De elhatároztam, hogy még ma kitakarítom.

Hamar végeztem az udvarral, és már nem is látszik semmi a feketéből. Viszont újból kell ültetnem a virágokat, amiket még érkezésemkor ültettem a ház elé. Teljesen elhervadtak.

A takarítás után gyorsan lezuhanyoztam, majd ledőltem a nappaliban lévő kanapéra. V-t kezdtem nézni, de már tíz perc múlva meguntam. És a gondolataim negatív irányba haladtak. A tűzzel kapcsolatban is meg, olyanokon agyaltam, hogy mi történik ha mégse kapom meg a filmkészítés jogát. Még az ellenfelemet sem ismerem. Azt se tudom, hogy fiú e vagy lány. Valószínűleg sokkal tapasztaltabb a vágással és a videó készítéssel kapcsolatban.

Gondolataimat a telefonom zavarta meg, egy SMS-el.

Ráérsz ma? Találkozhatnál valakivel ;) J.

Természetesen tudtam, hogy Jack üzent, fölöslegesen írta oda nevének kezdőbetűjét, de ez úgy látszik megszokott a londoniaknál. Azt is tudtam, hogy kiről beszél. Az ikertestvérét akarja bemutatni. De egy szóval sem említi, hogy el fogja játszani a kitalált karaktert vagy nem? Bár ebből egyből az következne, hogy igen. Mi másért akarna velem találkozni. Mivel nincs egyéb programom, ezért hamar tudok választ írni.

Hol? Mikor? R.

A válasz túlságosan hamar érkezett. Mintha csak az én válaszomat várva, készenlétbe helyezte volna a telefonját.

St. James’s Park, 7 óra. Ne késs! J.

A „ne késs” megmosolyogtat. Nem mintha szokásom lenne késni. Ha végignézem eddigi találkozóimat, egyetlen egyszer késtem csak. Az is csak a forgalomnak köszönhető.

Hat óra lévén, elkezdtem átöltözni, majd fél hétkor el is hagytam otthonomat. Az említett park elég közel volt a lakásomhoz, így hamar értem oda. A fiúk még sehol nem voltak. Ezért leültem egy padra majd az arra járókat figyeltem. Nyugalom volt, túlságosan is.

Londonnak ez lenne az egyik legforgalmasabb parkja. Most mégis alig vannak benne emberek. Néhányan etetik a galambokat, néhányan pedig csak épp átszelik ezt a gyönyörű parkot.

Ránézek az órámra ami 6:50-et mutat. Tíz perc van még a fiúk érkezéséig, addig az iPodomról hallatok zenét, és továbbra is a járókelőket figyelem.

Épp egy lassú szám közepén tartok mikor valaki hátulról befogja a szemem. Ne már! Megint hátulról támad. A szokásává kezd válni, ami nem túl sok jót sejtet. Ha mindig így fog megjelenni, akkor sürgősen ki kell találnom egy ellen támadást. Hamar felállok és megfordulok.

- Jó napot Giles! - harsogja amint kiszedtem a fülhallgatót mindkét fülemből. Giles! A francba, muszáj a vezetéknevemen szólítania?

- Jó estét, öhm... - elgondolkodtató, hogy ő tudja az én teljes nevemet, én mégse tudom az övét. És úgy látom nem is fogom megtudni egy hamar.

- Maradok csak Jack. - vigyorog. Majd mikor félreáll, észreveszem a klónját. A ruhájukon kívül teljesen ugyanaz a két személy. Annyira hasonlítanak egymásra, hogy az már félelmetes. Nem kell sokat várjak a bemutatkozásra, a fiú hamar kibújik testvére háta mögül és kezet nyújt.

- Finn vagyok – mondja kaján mosollyal a szája szélén. Pont ugyan olyan kísérteties a kisugárzása mint amikor először láttam a kávézóban. Libabőrös leszek.

- Raine – motyogom túlságosan is halkan. Furán érzem magam, most először. Nem szabadna ilyennek lennem. Kicsinek, csúnyának és határozatlannak érzem magam. Magamban, valahol távol egy kis zugban vagyok, annak is a végében kucorgok a sarokban.

Várok, hogy valaki megszólaljon. Eddig sose hagytam bekövetkezni a kínos csöndet. Általában ha nincs miről beszélnem, elterelő hadműveletnek, beszéltetem a másik félt. Most, egy szó nem jön ki a számon.

Valami fura erő vette át rajtam az uralmat, ami nem enged mozdulni, beszélni vagy bármi mást csinálni.   

- Elolvastam a forgatókönyvet – szólal meg végül Jack. A helyzet megmentőjét játszva.

- Tényleg? - adok végre hangot a csodálkozásomnak. Hiszen elég hosszúra sikerült megírnom. Ráadásul Effienek is két hétbe telt míg elolvasott tíz oldalt belőle. Nagyon kell érdekelnie, ha el akar olvasni valamit. Jack esetében talán meg akarta ismerni a történetet meg a karaktert amire elvállalta a szerep játszását.

- Eszméletlenül jó – kezével gesztikulál.

- Tényleg? - ismétlem meg egyre szégyenlősebben. Nem Jack miatt vagyok szégyenlős, hanem Finn miatt. Miért kell így néznie? Milyen nézés is? Mint aki épp leszúrni készül.

Jack bólint, én pedig még jobban vigyorgok. Majd lehervad a számról a mosoly mikor megszólal a másik, Jacknek kinéző egyén.

- Én is olvastam – halvány mosoly játszik arcán.

Elakad a lélegzetem. Ő is ilyen hamar elolvasta? Ennyire érdekelte őket a történetem? Miért? És neki mi a véleménye róla? Ez a legfontosabb kérdés amire tudni szeretném a választ. Jobban mint megnyerni a versenyt. Tejóég, ennyire érdekelne?

- Vélemény? - ennyit tudtam kinyögni. Majd lélegzetemet is visszatartva, várom válaszát.

- Nem olyan jó – feleli teljesen komor arccal.